Végre sikerült közös asztal mellett maradni a négy vajdasági magyar pártnak. A VMSZ, a VMDP, a VMDK és az MPSZ közösen állít jelölteket a közelgő becsei helyi közösségi választásokon. A négy pártelnök ma másfélórás megbeszélésen állapodott meg ebben. A cél, minél több magyart bejuttatni a helyi közösségek tanácsaiba - hangzott el a közös sajtótájékoztatón. Hogy a helyhatósági és a tartományi választásokon marad-e a közös lista, arról ma nem döntöttek.
A pártvezezetők a következőképpen véleményezték az eseményt:
Páll Sándor (VMDK): Tulajdonképpen először van az, hogy konkrét ügyben meg tudtunk állapodni. Ez előrevetíti a lehetséges együttműködést a helyhatósági, tartományi választásokon. Illetve abban maradtunk, hogy megfontoljuk az elnökválasztáson való részvételt is. A jelöltek közös jelölteknek számítanak, ezt fel fogjuk tüntetni a szórólapokon, propagandaanyagon. Emellett jelölni fogjuk a párthovatartozást is.
Ágoston András (VMDP): Az együttműködésre alapozva mi arra várunk, és úgy gondoljuk, hogy lesz közös kezdeményezésünk Belgrád és közös kezdeményezésünk Budapest felé. Nagyon fontos, hogy Belgrádban is, Budapesten is lássák, hogy a négy magyar párt, ha a vajdasági magyarság alapérdekeiről van szó, mint amilyen az autonómia vagy a kettős állampolgárság, akkor tud közösen fellépni.
Rácz Szabó László (MPSZ): Az összefogás, mint olyan, bennünket mindig érdekel. Nem osszuk és szorozzuk a dolgot többel, mint azzal, hogy most Óbecsén lesznek helyi közösségi választások. És ezeken a helyi közösségi választásokon megpróbálunk valamiféle összefogást felmutatni. Ez egy lakmuszpapír, amely meg fogja mutatni, a jövőben merre haladhatunk. Nem szeretném igazán elmondani azt, hogy most igazán mit gondolok erről. Mondjuk azt, hogy reménykedem.
Pásztor István (VMSZ): Ezt a megállapodást én nagyon fontosnak tartom. Áttörés jellegűnek tartom, ugyanis azt bizonyítja, hogy a szavakon túlmenően, a kinyilatkozásokon túlmenően konkrétumokat is meg tudunk beszélni, konkrétumokban is meg tudunk állapodni, ami nagyon fontos a soron következő parlamenti választások, illetve önkormányzati választások szempontjából.
_____________________________________
Az év végéig újabb lendületet vesz a privátizáció Szerbiában – állítja Mlađan Dinkić gazdasági és regionális fejlesztési miniszter. Még idén privatizálják ugyanis a bori bányamedencét, a Beograd áruházakat, a mitrovicai Matroz papírgyárat és a belgrádi Kontinental szállodát is. Jövő év elején pedig minden bizonnyal magánosítják a belgrádi Slavija hotelt, a Zastava autógyárat és két gyógyüdülőt, Vrnjačka Banján és Banja Koviljačan. A miniszter kiemelte: eddig összesen 160 millió euró folyt be magánosításból. 271 korábbi privatizációs eljárást ellenőriztek, 23 szerződést felbontottak. Szeptemberben újabb 77 cég árverését tartják.
_____________________________________
Tartományi körútja során ma délelőtt három tagú küldöttség élén a magyarkanizsai községbe látogatott dr. Petar Teofilovic tartományi ombudszman. A martonosi helyi közösségben tett látogatása után megbeszélést folytatott Körmöci Károly községi elnökkel is.
_____________________________________
Felújították a Tisza töltésének kritikus, két kilométeres szakaszát Zsablyánál. A munkát júniusban kezdték, az első fázisra 40 millió dinárt költöttek. A Vajdaság Vizei közvállalat már pályázott is a Vajdasági Nagybefektetési Alap eszközeire 390 millió dinár értékben, a teljes felújításra azonban 3 és fél milliárd dinárra lenne szükség. Idén 130 milliót szánnak a töltések felújítására.
_____________________________________
A környezetvédelmi felügyelőség ideiglenesen, két hétre engedélyezte a zentai cukorgyár működését. Addigra az üzem összes szennyvizét a Mákosban kialakított tározómedencékbe kell átirányítani, ellenkező esetben ismét leállíttatják a répafeldolgozást, értesült a Magyar Szó. A cukorgyár illetekese szerint a környezetvédelmi felügyelőség feltétételeinek maradéktalanul eleget tudnak tenni, és ezentúl folyamatosan végezhetik a cukorrépa feldolgozását anélkül, hogy a Tiszát szennyeznék.
_____________________________________
A tartományi közigazgatás stratégiai reformjával kapcsolatban fogadtak el jogszabályokat a vajdasági parlament tegnapi és mai ülésén. A tartomány célja, hogy növelje közigazgatásának hatékonyságát, ezért a hivatalnokok felvételi eljárásáról, munkábalépéséről, besorolásáról és osztályozásáról is elfogadtak új rendelkezéseket. Ezen kívül a közigazgatási eljárások során szeretnék nagyobb mértékben igénybe venni az informatikai technológiát is.
_____________________________________
Tízezer ösztöndíjat oszt ki az Oktatásügyi minisztérium a legjobb középiskolások között. A támogatást azok pályázhatják meg, akik legalább 4 és feles átlaggal rendelkeznek. Ezzel egyidejűleg kérvényezhető a diákhitel is, amit a hiányszakmát tanuló diákoknak ítélnek meg. A kérvények átadásának határideje mindkét esetben október ötödike. A szükséges iratok beszerezhetők a középiskolákban, illetve letölthetők a szerbiai oktatási minisztérium honlapjáról. A kitöltött igényléseket minden diák a saját iskolájában adhatja át.
_____________________________________
Ma délelőtt Oromhegyesen új játszóteret avattak. Koncz Lázár a helyi közösség elnöke üdvözlőbeszédében eLmondta, hogy az impozáns játszótér kiépítéséhez a községi önkormányzat 686 ezer dinárt különített el a kőolaj-járadék eszközeiből. Reményét fejezte ki, hogy a korszerű játszóteret egyszer majd bővíteni kell, mert szaporodnak a gyerekek. Körmöci Károly polgármester elégedettségének adott hangot, hogy Magyarkanizsa és Horgos után Oromhegyes is új, az európai szabványpknak megfelelő játszóteret kapott. A szinte kizárólag fából készült hinták, mászókák, csúzdák, és egyéb játékszerek eredetiséget kölcsönöznek a környezetnek.
_____________________________________
Szabadka hangulatos századfordulós kocsmáinak, italozóinak hangulatát idéző kiállítás nyílt tegnap a Városi Múzeumban. A régi fényképekből, múzeumi tárgyakból és levéltári dokumentumokból álló tárlat anyaga az 1800-as évek végéről és az 1900-as évek elejéről származik.
_____________________________________
Ünnepélyesen átadták a palicsi állatkert új képzőközpontját. Az objektum elsősorban oktatási célokat szolgál majd. Az Állatkert a szegedi Vadasparkkal közösen csaknem 200 ezer eurót nyert az Interreg pályázaton. Ennek egy résézből épült fel Palicson az új képzőközpont, alig négy-öt hónap alatt. A terem tágas, és a legmodernebb eszközökkel szerelték fel, így diavetítésekre, filmvetítésekre is alkalmas. Ezentúl tehát esős időben is tarthatnak tanórákat, összejöveteleket és más rendezvényeket a palicsi állatkertben.
_____________________________________
A bajsai teleház a topolyai Fejlesztési Egyesülettel nyilvános vitát szervez a falu közép- és hosszútávú fejlesztési tervéről. A javaslatok végleges összegezésére azonban majd csak a hónap végén kerül sor.
A bajsai teleház egyébként információs központtá alakult, de a teleházas tevékenységi körből megtartotta a fiatalok számára legfontosabbat: szélessávú állandó internetkapcsolatot biztosít a központ számára, amit a helybeli fiatalok havi 200 dináros tagsági díj fejében használhatnak. Bár ebben a faluban is egyre több számítógép-használó rendelkezik internet-kapcsolattal is, még mindig sok fiatal jár többé-kevésbé rendszeresen a valamikori teleházba.
_____________________________________
Az ottélők szerint Bácska legmagasabb pontján, a telecskai fennsík keleti oldalán a legrosszabb az internetezési lehetőség. Azon a vidéken több, egyenként 1000-től 10 ezer lakosú település van. Egy vállalkozó kezdeményezésére most drótnélküli internet-rendszert szeretnének kiépíteni Krivaján. Innen el lehetne látni a telecskai, felsőroglaticai, cserepesi, tomiszlávci, lipári, bajsai, pacséri, bácskossutfalvi, kljáityevói polgárok wireless internet iránti igényeit is. A tervek szerint a rendszer még az idén, az őszi hónapok alatt kiépül.
_____________________________________
Újvidéken mától vasárnapig rendezik az utcai zenészek fesztiválját. Az ötnapos rendezvény alatt 80 programot láthatnak a kilátogatók, 12 országból 200 művész részvételével. A koncerteket három helyszínen tartják a német, angol, svájci, olasz, portugál, orosz, macedón, kanadai, ausztrál, szenegáli, marokkói és szerbiai zenészek.
_____________________________________
Lépj az egészségedért! Ezzel a mottóval szerveznek a hétvégén Horgos és Magyarkanizsa között gyalogtúrát, amelyre minden korosztályt várnak.
A
Szeged-Röszke-Horgos-Kanizsa sétaösvény útvonalából most csak a szerbiai oldalon
túrázhatnak a természetjárók. Az ünnepélyes ösvény-megnyitóra szombaton reggel
kerül sor.