Száz szerbiai és 50 külföldi, zömmel magyarországi cég részvételével ma megnyitotta kapuit a 4. Topola-Expo általános vásár és Bácska-Land mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállitás. Az eseményt a topolyai önkormányzat,a vajdasági Végrehajtó Tanács és az Európai Újjáépitési Ügynökség támogatja.
___________________________________________________________________
Az Írótábor népkerti emlékműve,
valamint a Koncz István költőt és Dobó Tihamér festőművészt ábrázoló szobrok
megkoszorúzását követően tegnap délután megkezdődött a jubiláris, 55.
Magyarkanizsai Írótábor.
___________________________________________________________________
Dr. Goran Bićanin, idegsebészt nevezték ki a szabadkai kórház megbízott igazgatójává. A vajdasági végrehajtó tanács megalapította a szabadkai általános kórházat, ami voltaképpen a korábbi Egészségügyi Központ megszüntetését jelenti. A kórház tartományi, a szabadkai általános orvosi szolgálat, az Egészségház pedig önkormányzati hatáskörbe került. A fekvőbeteg-ellátást és szakorvosi rendelést végző Általános kórházhoz Szabadka, Topolya és Magyarkanizsa tartozik. Ideiglenes igazgatóbizottsága élére dr. Berkes Zoltán szabadkai jogászt nevezték ki. Három hónapon belül igazgatóbizottságot, két hónapra rá pedig igazgatót is választani kell a szabadkai Általános Kórház élére.
___________________________________________________________________
A mostani 3 millió helyett 30 millióra szeretné növelni a Környezetvédelmi Minisztérium a legnagyobb kiszabható büntetés összegét. Ezt a Saa Dragin miniszter mondta a minisztérium munkásságának 100. napján. Mint nyilatkozta, a bírság tízszeresére emelésével azt szeretnék elérni, hogy a gyárak jobban megfontolják azt, hogy beleengedik-e a szennyvizet a természetes vizekbe, vagy inkább kiépítik a szűrőberendezéseket.
___________________________________________________________________
Ezentúl Interneten is megismerhetjük és megvitathatjuk Szabadka városrendezési terveit. Jelenleg a Központ 1-es helyi közösség terveiről lehet véleményt mondani. A Városrendezési Intézet honlapján nemrég egy fórumot nyitottak, ahol a polgárok elmondhatják véleményüket a község rendezési terveiről.
___________________________________________________________________
Nemzetközi hőlégballonversennyel és bemutatóval kezdődik holnap Zentán a városnapi ünnepségsorozat. Az elkövetkező néhány napban számos program várja az érdeklődőket. A kínálat igazán sokrétű, kezdve a koncertektől, különböző versenyektőlkel, szinielőadásokon át, szentmisével és egyéb programokkal bezárólag. Többek között fellép Rúzsa Magdi, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata, a Zentai Színtársulat, és még számos tehetség. A zentai képviselő-testület városnapi díszülésére kedden kerül sor a zentai Városháza dísztermében.
___________________________________________________________________
Topolyán kívül Bajsa, Pacsér és Gunaras ad otthont a szeptember 16-ig tartó városnapi rendezvénysorozatnak. A műsor a Topolyai Múzeum tárlatmegnyitójával kezdődik, ezt követően a hétvégén asztalitenisz-bajnokságot tartanak Gunarason. Emellett sporthorgászat, agyaggalamb-lövő verseny is várja a Topolyára látogatókat. Jövő pénteken a községi képviselő-testület tart díszülést a moziteremben. másnap mézvásár nyílik, kiállítással és mézszenteléssel egybekötve. Nyílt napot szerveznek a Topolyai Múzeumban is, ahol többek között koncerttel, kézműves foglalkozással és kirakodóvásárral is várják az érdeklődőket. Az utolsó napon nemzetközi kutyakiállítást és különböző sportrendezvényeket tartanak.
___________________________________________________________________
Szombaton Szüreti Napot szerveznek Bácskossuthfalván. Az egésznapos program kikapcsolódási lehetőséget nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Délelőtt szüreti felvonulás és a főzőverseny lesz, délután a borkóstolót követően terménybemutatót is tartanak. A rendezvény könnyűzenei koncerttel zárul.
___________________________________________________________________
Közös akciót szervez az iskolások védelmére a rendőrség és a Vöröskereszt. A program lényege, hogy az iskolák környékén közlekedők fokozottabban figyeljenek a szabályokra. Az akciót az utóbbi időben egyre gyakrabban előforduló balesetek miatt indították be. Az iskolák környékén ugyanis hiába van kint a figyelmeztető tábla, az autósok sokszor elfelejtik betartani a szabályokat.
___________________________________________________________________
Hunyadi János nevét viseli az idei tanévtől a csantavéri iskola. Az iskolaszék olyan történelmi személyt választott névadóul, aki elismert úgy a magyar, mint a szerb és horvát nemzetiségű lakosság körében. Az ünnepélyes névadásra jövő csütörtökön kerül sor, amikor is az intézmény udvarán felavatják a nándorfehérvári hős szobrát. A csantavéri iskola napját a jövőben a falu napjával egyidejűleg ünneplik majd, június 13-án. A névváltoztatás mellett a tanintézményre még sok feladat vár. A majdnem 800 tanulóval működő iskolában tizenkét tanterem szorul felújításra, emellett a tornaterem tetőszerkezete is rossz állapotban van.
___________________________________________________________________
A kutatások szerint Európában a mai napon
betegednek meg az emberek a legnagyobb valószínűséggel. Ennek két okot
tulajdonítanak a szakemberek: az iskolakezdést és a hűvösebbre forduló időjárást.
A gyerekek az iskolában töltött pár nap alatt sok kórokozót és fertőzést szednek
össze, amit átadnak a szüleiknek is. A statisztika szerint ezen a napon sokan
fordulnak orvoshoz megfázással, influenzával, hasmenéssel, gyomorfájással.
Szabadka még ebben sem tartozik Európához, ami ezúttal szerencse. Városunkban
csak megfázottból van több, ami az időváltozásnak tulajdonítható.
___________________________________________________________________
Az ezüstkalászos gazdaképzés
folytatásáról tárgyaltak Horgoson a Vajdasági Magyar Gazdák Szövetségének, a
Kárpátaljai Magyarokért Kiemelten Köszhasznú Alapítvány és pályázatíró
szervezetek képviselői. A tervek szerint olyan támogatást igényelnek, amely
lehetővé tenné, hogy újabb 280 vajdasági gazda nyerjen ezüst és aranykalászos
diplomát, illetve, hogy a jelenlegi ezüstkalászos diplomával rendelkező
gazdáknak lehetőséget biztosítsonak az aranykalászos diploma megszerzésére is. A
tervek szerint a magyar gazdák oktatása mellett szerb nyelven is megszervezik az
oktatást, amihez a külföldi támogatás mellett a szerbiai mezőgazdasági
minisztérium segítségét kérik.
___________________________________________________________________
Szabadkán a távfűtés fővezetékének felújítása miatt szeptember 8-én és 9-én forgalomkorlátozás lesz a Szegedi úton, a Közgazdasági Kar magasságában, ahol a hétvégén csak két sávban lehet majd közlekedni az új csövek lehelyezése miatt. Ugyanakkor az Új Városházától a Papp Pál utcáig továbbra sem lehet gyalog vagy kerékpárral közlekedni az út jobb oldalán.