Minden bizonnyal Boris Tadić szerb elnökkel is találkozik Szabadkán Sólyom László. A magyar köztársasági elnök csütörtökön a VMSZ, illetve annak elnöke meghívására érkezik városunkba. Sólyom László a politikusok mellett a civil szféra képviselőivel is találkozik majd, a főkonzulátuson állami elismeréseket ad át, és ellátogat a csantavéri iskolába.

___________________________________________________________________

Ünnepel Zenta. A Tisza-parti városban ma díszülést tartott a képviselő-testület a zentai csata 310. évfordulója és a városnap alkalmából. Az egyéni szerepvállalás fontosságát értékelve a díszülésen  kiosztották a város emlékplakettjeit és a köszönőleveleket. Emlékplakettel tüntették ki Radovan Krivokapić sportmunkást, Szloboda János közírót, kritikust és Dr. Vasas Mihályt, a zentai kórház igazgatóját. Köszönőlevelet kapott Beszédes István költő, folyóirat és könyvszerkesztő valamint Menyhárt Borbála testnevelőtanár.
A város az idén egy új díjat is alapított Zenta város mecénása címen. Ezt elsőként a másfél éve Zentára  érkezett JTI cég, a valamikori dohánygyár tulajdonosa érdemelte ki.

___________________________________________________________________

Több hónapos késéssel ugyan, de befejeződött a szabadkai általános kórház sürgősségi részlegének felújítása. Eredetileg júniusra terveztek a munkálatokkal végére érni, ám háromszor is halasztani kellett. A késések miatt a felelősséget a kivitelező cég vállalta. A szabadkai Általános Kórház több részlegét is felújították. Erre az intézmény három millió kétszáz ezer euró hitelt vett fel az Európai Befektetési Banktól. A költségek egy részére a fedezetet a Nemzeti Beruházási Terven keresztül kapta a kórház. Ezekből az eszközökből újították fel a pszichiátriát, a diagnosztikai központot, a ginekológiát és a sürgősségi osztályt. A mai napon, többszörös halasztás után,  végre megtörtént a sürgősségi részleg műszaki átadása. Az  osztály ünnepélyes átadása még várat magára.

___________________________________________________________________

16 vajdasági cég vesz részt a celjei nemzetközi gazdasági vásáron, Szlovéniában. A nagy hagyományú vásárt 40. alkalommal rendezik, 33 ország 1600 kiállítójával. A kiállítás holnap kezdődik, és a küldöttséggel tart Siniša Lazić, tartományi gazdasági titkár. A vajdasági résztvevőket pályázat útján választották ki, szereplésüket a Kivitelösztönző Alap támogatja. A tartományi titkár a tervek szerint tárgyal majd a szlovén gazdasági miniszterrel, szó esik majd a szlovén tőke vajdasági befektetési lehetőségeiről, a vajdasági élelmiszer szlovéniai importálásáról. Szlovénia Vajdaság hetedik legjelentősebb külkereskedelmi partnere.

___________________________________________________________________

Még szorosabbra fűzik Vajdaság és Katalónia együttműködését. Erről a Barcelonában vendégeskedő Bojan Kostreš, a vajdasági képviselőház elnöke és a spanyol tartomány parlamentjének elnöke, Ernest Benak Paskval állapodtak meg. A közigazgatás és az autonómia megvalósítása területén Vajdaság sokat tanulhat Katalóniától – hangsúlyozta Kostreš. A tervek szerint a két térség ombudsmanja is együttműködik majd, a spanyol régió pedig egy projektum keretében jogi segítséget is nyújt Vajdaságnak. Kostreš a Katalán Zászló Napjának alkalmából utazott Barcelonába, decemberben pedig Újvidékre várja a katalán politikust.

___________________________________________________________________

Triesztben is tárgyalt ma egy vajdasági küldöttség, Petar Novikov az EU-ügyek irodájának igazgatójával. A régiók, mint tudásközpontok nevű projektumban Ausztria, Olaszország, Szlovénia, Magyarország és Vajdaság vesz részt, célja a szabad tudásáramlás biztosítása az Adria-Alpok-Pannónia régióban. A projektum vajdasági felelőse a Vajdasági Stratégiai-kutatási Központ. Vajdaság számára különösen fontos, hogy az Uniós ismeretekről, pályázati lehetőségekről időben értesüljön, és időben felállítsa szakmai csapatait minden projektumhoz.

___________________________________________________________________

A topolyai község a tartományi fejlesztési alapból az idén 193 millió dinárt kap. Pontosabban, további 173 millióra számíthat, mivel 20 millió dinárt kapott már korábban az ipari park külső szennyvízelvezetőjének kiépítésére. A jóváhagyott összegből további 40 millió dinárt költenek az ipari parkra. Ennyiért a belső infrastrukturát építik ki. 30 millió dinárba kerül a topolyai mezőgazdasági középiskola diákotthona, 21 millió dinárba a pacséri vállalkozásfejlesztési központ, 20 millió dinár értékben útjavítási munkálatokat végeznek, 12 millió dinárt költenek a krivajai szenyvíztisztitó kiépítésére és 10-10 millió dinárt a topolyai tisztitóberendezés és a topolyai sportcsarnok tervezésére. A fejlesztési alapból kapott pénzt még az idén hasznosítják.

___________________________________________________________________

Hatvanéves a Szabadkai Levéltár. Ebből az alkalomból szakmai tanácskozást és levéltáros-találkozót tartottak ma a Városháza dísztermében. Tíz hazai, négy magyarországi, egy bosznia-hercegovinai és egy horvátországi levéltár kapott meghívást a Szabadkai Történelmi Levéltár alkalmi rendezvényére. Egyúttal megállapodás született a budapesti és a szabadkai intézmény között. A hatvan éves évforduló alkalomából egy monográfia is megjelent, melyben az intézmény az elmúlt évtizedek történéseit foglalja össze.

___________________________________________________________________

Fél évszázadnyi szünet után tizenhat tanulóval ismét megkezdte működését egy horvát tannyelvű tagozat a Szabadkai Gimnáziumban. Az osztályt ideiglenesen a Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnáziumban helyezték el.

___________________________________________________________________

Ma adták át az okleveleket azoknak a munkanélkülieknek, akik részt vettek a nyáron megszervezett számjegyvezérlésű gépkezelői tanfolyamon.  Ez volt az első a képzések sorában, amely a szabadkai Műszaki Iskola és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat együttműködésének köszönhető. A számjegy-vezérlésű maró- és esztergagépek kezelése igen keresett szakma napjainkban. 

___________________________________________________________________

Napjában átlagban négy közlekedési baleset történt a múlt héten a szabadkai belügyi titkárság területén. A 28 ütközésben 6 személy súlyos, 4 pedig könnyebb sérülést szenvedett.  A rendőrség továbbra is fokozottabban ellenőrzi az iskolák környékén a közlekedést a városban és a településeken.

___________________________________________________________________

A hévégétől várhatóan ismét drágul az üzemanyag. A legutóbbi árváltozástól számítva a nyers kőolaj ára megközelítőleg három százalékot emelkedett. Emiatt az Energetikai és Bányászati minisztérium kérvényezte a kőolajszármazékok kiskereskedelmi árának emelését. Az, hogy mennyivel drágul a benzin, csütörtökön dől el.

___________________________________________________________________

A vajdaság ma hírügynökség úgy értesült, hogy a köztársasági műsorszórási ügynökség elutasította tíz televízió- és tizenegy rádióállomás fellebbezését. Ezek a médiumok panaszt nyújtottak be, miután az ügynökség nem ítélte oda nekik a körzeti frekvenciát. Az elvetett fellebbezések között van a Szabadkai Rádióé is. Mint ismeretes, a Szabadka-Magyarkanizsa-Zenta területét felölelő, egyetlen regionális frekvenciát a köztársasági műsorszórási ügynökség a Pannónia Alapnak ítélte meg. Szerkesztőségünk volt az egyetlen, aki egészében kisebbségi nyelvű műsorral pályázott a frekvenciára egész Szerbiában.