A szerbiai parlament ma folytatta rendkívüli ülését, amelyen napirendre tűzték az útlevelekről szóló törvény javaslatának megvitatását. Eszerint jövő márciustól adnák ki az új útleveleket, a régi okmányok pedig 2008. december végéig lesznek érvényesek. A Vajdasági Magyar Szövetség támogatja a törvényjavaslatot, bár néhány rendelkezésével nem ért egyet.

- "Nem értünk egyet egyrészről azzal, hogy 10 évről 5 évre csökken az útlevelek érvényességi ideje. Úgy gondoljuk, hogy ez egy felesleges plusz költség a polgárok számára. Másrészről pedig nem értünk azzal egyet, hogy az útlevélkérelem elbírálási idejének maximális időtartama a korábbi 15 napról 30 napra növekszik. Úgy gondoljuk, hogy ez is egy felesleges intézkedés. Azonban mindezek ellenére mivel ez az Európai Uniós integráció szempontjából az egyik fontos törvény, ezért támogatjuk annak elfogadását. Nagyon fontos elmondani, hogy a törvényjavaslattal kapcsolatban benyújtottunk egy módosítási indítványt, amelynek a lényege, hogy a kisebbséghez tartozó személyek nevét és keresztnevét a törvény hatályba lépése után a kisebbségi nyelvek írásmódjának szabályaival összhangban fogják az útlevelekre beírni. Tehát ez azt jelenti, hogy a magyar neveket, tehát azon személyek esetében, akiknek a neve magyar nyelven van anyakönyvezve, magyarul fogják az útlevelekbe is feltüntetni" – mondta Varga László, a VMSZ parlamenti képviselője a Pannon tévé megkeresésére. Az új útiokmányoknál egyébként lehetséges lesz az adatok automatikus leolvasása, ami gyorsítja a határátlépések ellenőrzését. Az okmánycserére mindenképpen szükség van, hiszen a lakosok Szerbiában évek óta olyan útlevelekkel rendelkeznek, amelyeket egy már nem létező ország, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság adott ki.

___________________________________________________________________

Külön törvény készül azon külföldön élő szerbiai állampolgárságú fiatalok számára, akik nem szolgálták le a katonaságot. A tervek szerint lehetőségük lesz rá, hogy pénzzel váltsák ki itthoni sorkatonai kötelezettségüket. Arról még nincs szó, hogy mekkora összeget kellene fizetniük. A Honvédelmi Minisztérium illetékesei hangsúlyozzák, hogy a törvényjavaslatot már készítik. Továbbá azt is szorgalmazzák, hogy a civil szolgálatot a sorkötelesek ne intézményekben, színházakban, iskolákban, kórházakban szolgálják le, hanem a honvédelmi minisztérium és a katonaság objektumaiban töltsék fegyver nélküli szolgálatukat. A minisztérium egyébként továbbra is kiáll azon elképzelése mellett, hogy 2010-től megszűnjön a sorkötelezettség, és a Szerbiai Katonaság is profi hadsereggé alakuljon át.

___________________________________________________________________

Szeptemberben hét vajdasági településen járt a tartományi ombudsman, dr. Petar Teofilović. Magyarcsernyén, Magyarkanizsán, Martonoson, Begaszentgyörgyön, Aradácon, Topolyán és Tavankúton összesen 40 polgár kereste fel őt panasszal, ebből 20 tartozott az ombudsman hatáskörébe. Az emberek legtöbbet a különböző intézmények ügyintézésének hosszára panaszkodtak, mint amilyenek többek között az épületek legalizációja, az egészségügyi, szociális és nyugdíjbiztosítási ügyintézés. A polgárok azt is kifogásolták, hogy egyes felügyelőségek nem is indítanak eljárást, és a rendőrség munkájára is érkeztek megjegyzések. A tartományi jogvédő munkatársaival ma Kishegyesen járt, szerdán Szécsány, csütörtökön Zenta, a későbbiekben pedig Bács, Óbecse, Beocsin következik.

___________________________________________________________________

Együttműködési megállapodást írt alá a Vajdasági Magyar Demokrata Párt Ifjúsági Tagozata és a magyarországi Fidelitas. Cél a tapasztalatcsere és a fiatalok bevonása a társadalmi tevékenységekbe.

- Hat-tizenkét fiatal kap lehetőséget arra, hogy önkormányzati és közigazgatási tapasztalatokat szerezzen magyarországi hivatalokban a Fidelitas és a VMDP ifjúsági tagozata közötti megállapodásának köszönhetően.

- Először is azt szeretném kiemelni, hogy az első lépés történik meg, a VMPD Ifjúsági Tagozata és a Fidelitas között. Ez a kezdete mindennek. Ennek a megállapodásnak a keretein belül, amit most aláírtunk László Bálint elnök úrral, gyakornoki helyeket fogunk biztosítani, Magyarországon, Bács-Kiskun megyei önkormányzatoknál a VMDP IT tagjainak, akik önkormányzati tapasztalatokat szerezhetnek majd nálunk, és ezt aztán tudják hasznosítani Szabadkán és Vajdaság más településein. A másik fontos dolog, említettem ugye, hogy ez az első lépés, hogy létrehozzunk egy közös koordinációs bizottságot, aminek az lesz majd a szerepe, hogy a további együttműködésre vonatkozóan, 2008 végéig nagyon határozott és nagyon részletes tervet dolgozzon ki, úgyhogy valami most elkezdődött, aminek nagyon komoly folytatása lesz” - mondta Balog Bálint, Fidelitas országos elnöke.

___________________________________________________________________

Egyre többe kerül a lakosság számára a fogyasztói kosár. Júliusban az átlagkeresetünk 62 százalékát költöttük el a minimális fogyasztói kosárra. Egyébként az átlagos fogyasztói kosárra költjük a fizetésünk egészét, vagyis az átlagkereset megegyezik az átlagos fogyasztói kosárral. Szeptemberben ez az arány még inkább romlik, ami az élelmiszerek drágulásával magyarázható. A péktermékek ára például 15 százalékkal emelkedett, a húsféléké mintegy 20 százalékkal nőtt júliushoz viszonyítva. A Statisztikai Hivatal adatai szerint 3 százalékos volt a drágulás augusztusban, amely főleg az élelmiszeripari termékeket, de a létfenntartási javakat is érinti.

___________________________________________________________________

A következő 5 évben a munkanélküliek száma felére csökken – legalábbis ez a célja a kormánynak. Mlađan Dinkić gazdasági miniszter szerint a 2012-re célként kitűzött 10 százalékos munkanélküliségi ráta ugyan nehezen érhető el, de mégis kivitelezhető. Vladimir Ilić, a Gazdasági Minisztérium államtitkára úgy látja, hogy az új munkahelyek száma akár nőhet is, ha a társadalmi vállalatok privatizációja befejeződik. Előtte azonban a magánosítások miatt akár további 200 ezer dolgozó maradhat munka nélkül. Azután viszont már ilyen jellegű elbocsátásokra nem kell számítani. A foglalkoztatási helyzeten elsősorban a külföldi befektetők megjelenése, a vállalkozói szféra fejlődése és a kis- és középvállalkozások erősödése segítene – véli Ilić. Jelenleg a munkanélküliségi ráta Szerbiában 21 százalékos, és ezzel az élenjárók közé tartozunk. Egyedül Macedóniában, Montenegróban és Bosznia-Hercegovinában jegyeznek több munkanélkülit.

___________________________________________________________________

Híd-díjat kapott Történelem című kötetéért Deák Ferenc, író. Nevét az 1969-ben megírt Áfonyák és az 1971-ben megjelent Légszomj című drámái tették ismertté.

- A három drámát tartalmazó kötet egymástól teljesen független történetet dolgoz fel. Mint azt az író elmondta, nem színpadi drámákat alkot, ennek ellenére a szabadkai Népszínház több művét is feldolgozta már.

- "A történelem voltaképpen már önmagában elmondja, hogy történelmi témákra épül, mind a három dráma ebben a könyvben. Az első, az úgynevezett joghurt forradalomra nehezkedik, illetve azoknak a rugóját használja, és ilyen vegyes házasság bonyolult, belső, nagy tragédiáját mutatja föl. A következő, egy kicsit visszaaraszoló másik tragédiába megyünk, a magyar ötvenhatos forradalomba. Ennek az itteni jugoszláviai, titói változatába, ami tele volt csapdákkal és egy groteszk megfogalmazásban megmutatjuk, legalábbis én így szerettem volna megmutatni, hogy milyenek is voltunk. Olyan sok a hazugság ma is erről. A harmadik dráma megint csak történelmi lépés, de nagyon vissza, 1848-ig illetve az azt követő időszakra vetődik. Kossuth haldoklik és rémálmai vannak Turinban vagy Torinóban, ahogy tetszik, ahol perlekedik Deák Ferenccel, az árulóval. Ez egy ilyen könyvdráma. Nem is gondolom, nem is hiszem, hogy azon túl, hogy valaki ezt elolvassa ebből színdarabot csináljon" - mesélte Deák Ferenc író.

- A tizenöt év alatt megírt három drámát, a Határtalanult, a Folytást és a Perlekedőket hazai és magyarországi szakemberek egyaránt méltatták.

___________________________________________________________________

Jewel Brown, Louis ARMSTRONG utolsó élő énekesnőjének fellépésével szombaton este Magyarkanizsán véget ért a XIII. Jazz, improvizatív zenei fesztivál.
- A Fesztivál ezúttal valóban színesre sikeredett, hiszen több műfaj és stílusirányzat is képviseltette magát. Piaci zenével és utcai, zenés bábszínházzal kezdődött, a Belgrádi Kamarakórus templomi fellépéseivel folytatódott, hogy aztán estéről-estére jobbnál-jobb, ismert vagy éppen kevésbé ismert zenevirtuózok következzenek. A jazzrajongóknak alkalmuk volt élvezni a Magyarkanizsáról elszármazott KURINA Laura magas szintű
csellójátékát és MATOLCSI Krisztina zongoraparádéját. Az improvizatív zene eredeti művelőjeként mutatkozott be a HERB ROBERTSON and THE SPACE CADETS amerikai-német vegyestrió. A záróest első vendégeként Svetlana SPAJIC énekesnő eredeti szerb népdalcsokorral lépett színre, a zsúfolásig telt teremben azonban a MOLNÁR DIXIELAND BAND megjelenése forrósította fel igazán a hangulatot. A kiváló szegedi zenészek néhány bemelegítő szám után bejelentették a sztárvendéget, a közönség pedig ettől a pillanattól kezdve a koncert végéig tombolt, mert JEWEL BROWN mindenkit elkápráztatott. Felejthetetlen est volt, méltó befejezése a Fesztiválnak.

___________________________________________________________________

Különös focimeccs is volt a hétvégén Magyarkanizsán. A LÉSÓ Természetjáró Egyesület szervezésében fogadták a Tisza-menti városban azokat a volt és jelenlegi magyar parlamenti képviselőket, akik ezúttal a Tisztelt Ház labdarúgóválogatottjaként érkeztek Magyarkanizsára. Az ötlet még egy korábbi, egri találkozón született meg. A parlamenti képviselőkkel a magyarkanizsai természetjárók és az önkormányzat által összeállított csapat játszott a Népkerti Stadionban. A barátságos mérkőzésen a magyar csapat 9:4 arányban diadalmaskodott.

___________________________________________________________________

Szerbiában is bevezetik az úgynevezett elektronikus naplót. Az országban 150 általános- és középiskolában működik már egy ideje az a rendszer, melynek segítségével a szülők sms-üzenetben, vagy e-mailben megkapják a tanuló osztályzatait és egyéb adatait. Az eddigi tapasztalatok alapján az átlagosztályzat 10 százalékkal nőtt, az igazolatlan órák száma pedig 20 százalékkal csökkent. Az adatbázissal felszerelt szoftver nemcsak a szülők értesítésére szolgál, de a diákok adatainak archiválásához, átlagszámításhoz, kimutatások készítéséhez is nagy segítség. A rendszer bevezetésének költsége nettó 72 ezer dinárral terheli az iskolákat, a szülők pedig mindössze évi 200 dinárért juthatnak hozzá a szolgáltatáshoz.