Szigorúbbak lesznek ezentúl a feltételek a privatizációs eljárás során, ami a vásárlók megítélését illeti - jelentette be Mlađan Dinkić gazdasági és regionális fejlesztési miniszter. A privatizációs törvény módosításával ugyanis a kormány a pénzmosást és a feketegazdaság virágzását szeretné megakadályozni. Még a szerződések megkötése előtt kivizsgálják, hogy a vevő tőkéje nem származik-e a feketegazdaságból. Amennyiben a pénzmosás megakadályozására létrejött igazgatóság bármi gyanúsat észlel, azzal a vásárlóval nem köthetik meg a szerződést, és azzal sem, aki ellen bűnvádi eljárás van folyamatban. Május közepétől, azaz a kormányalakítástól számítva a mai napig 93 vállalat magánosítása fejeződött be, és ezek eladásából 252 millió euró bevételt valósítottak meg.

___________________________________________________________________

Nyolc évvel a bombázások után a NATO átadja Szerbiának a légitámadás terveit, térképeit és dokumentumait, vagyis kiderülhet hol vannak még az országban fel nem robbant bombák. Egy felmérés szerint a NATO-bombázások 78 napja alatt 347 ezer kazettás bombát dobtak le. A kazettás bomba a szórt lőszerek egy fajtája, olyan légibomba, amely nagy számú, általában pár száz, kisebb robbanótöltetet tartalmaz. Becslések szerint a kazettás bombák jelenleg is 23 négyzetkilométernyi területen jelentenek veszélyt. A töltetek eltávolításának költsége 20 millió euró lenne. Most az is kiderülhet, hogy a palicsi tóban van-e bomba.

___________________________________________________________________

Az elmúlt három évben az ikreket szülő anyák közül 183-an kaptak 400 ezer dináros tartományi támogatást. 10 család pedig 600 ezer dináros egyszeri segélyben részesült, ők hármasikreket nevelnek. Négyesikrek Vajdaságban nem születtek, amióta 2005 nyarán elfogadták ezt a támogatási rendszert. Ezek az adatok a Tartományi Képviselőház demográfiai és gyermekvédelmi bizottságának ülésén hangoztak el. Az ülésen arról is döntöttek, hogy Vajdaság minden községében létre kell hozni ifjúsági tanácsadó központot. Eddig 11 községben működik hasonló intézmény, hamarosan újabb négyet nyitnak. Vajdaság a világ legöregebb régiói között van. Japánban 41 év a lakosság átlagéletkora, következik Olaszország, Svájc, majd a tizedik hely környékén Vajdaság 39 évvel. A titkárság újabb projektumokkal igyekszik majd növelni a gyermekvállalási kedvet.

___________________________________________________________________

Hamarosan felújítják a szabadkai Szociális Munkaközpont épületének egy részét. A tervek szerint itt egy Családtámogató Központot hoznak létre.

- A Szociális Munkaközpont Szabadkán 1963 óta működik, jövőre emlékeznek meg fennállásának 45. évfordulójáról. Az épület egy részét a tervek szerint hamarosan felújítják, és az intézmény keretein belül létrehoznak egy családtámogató központot. A felújítás költségeit a tartományi egészségügyi és szociális titkárság támogatja.

- "Az egykori Nevelőintézet épületében 265 négyzetméternyi terület áll rendelkezésünkre, ezt fogjuk felújítani, és a tervek szerint Családtámogató Központot hozunk itt létre. Ezen az új, felújított helyen működne majd az új központ, mely a tervek szerint közvetítéssel foglalkozik majd, családtámogatási szolgáltatásokat nyújt, mint például különböző műhelyek gyermekek és szülők részére, szülők iskolája" - mondta Ljiljana Popović, a község Szociális Munkaközpontjának igazgatója.

- A szabadkai szociális védelem az egyik legjobban megszervezett az országban, az igények felmérését pedig itt, a központban kell elkezdeni.

- "Ez jó alkalom arra, hogy a szakmai munkaerő biztosításán kívül felmérjük, milyen más anyagi segítségre van szüksége a Központnak. A cél az, hogy a város polgárainak minél nagyobb mértékben rendelkezésére álljon az intézmény. A mostani látogatás egy sorozat része, a tartományi és köztársasági miniszterekkel is meglátogatjuk majd a szociális intézményeinket, miközben meg szeretnénk nekik mutatni városunk jó szociális védelmi hálózatát" - hangsúlyozta Saša Vučinić, a szabadkai községi képviselő-testület igazgatója.

- Egyébként Rasim Ljajić munkaügyi és szociális védelmi miniszter szeptember 31-én és október elsején Szabadkán tartózkodik majd, itt kezdi ugyanis a Szerbiában működő szociális intézmények meglátogatását. A miniszter nem szállodában, hanem az idősek otthonában tölti majd az éjszakát.

___________________________________________________________________

A Szabadkai Közegészségügyi Intézet több akcióval is készül még az idén – ismertették mai sajtótájékoztatójukon.

- "A Szabadkai Közegészségügyi Intézet és az Egészséget Népszerűsítő Központ több egészségügyi szempontból fontos dátum megjelölését is tervezi az elkövetkező két hónapban. Szeptember harmadik hetén lesz a TBC és tüdőbetegségek elleni harc hete. Szeptember harmincadikán jegyezzük a szív világnapját. Október első hete a szoptatás hete, tizenhatodika pedig az élelmezési világnap”"- mondta dr. Nada Kosić Bibić, az intézet vezetője.

- A tavaly elhunytak 58 százalékánál a halál oka szív- és érrendszeri megbetegedés volt. A tragédiához vezető 10 leggyakoribb betegség közül 8 bizony ehhez a szervünkhöz köthető.

- "A szív világnapjának megtartására a Szív Világszövetség megalapított egy egyesületet „Egészséges szívért” néven és tervezett egy nagyobb témakört is „Egészséges család, egészséges közösség” mottóval. Ilyen tevékenységek keretében mi egy akciót tervezünk a városban „kerékpárral együtt a városban-együtt az egészséges szívért”. Ennek a megmozdulásnak a célja, hogy felhívja a figyelmet a szív- és érrendszeri megbetegedések szempontjából az egészséges életmód fontosságára már a legfiatalabb korosztály esetében is, különösen a családban. Célunk az is, hogy ezzel a rendezvényen minél több család vegyen részt gyermekeikkel együtt és hogy rámutassunk, hogy a fizikai aktivitás igen fontos tényező a szív egészségének megőrzésében, valamint a helyes táplálkozás és a dohányzás mentes élet is nagyban hozzájárul ezen szervünk épségének megőrzéséhez" - tette hozzá az igazgató.

___________________________________________________________________

Október elsejétől Magyarkanizsán megdrágul a víz és a kommunális szolgáltatások ára. A Tiszamenti Vízművek 7 egész 3 százalékos áremelési kérelmét és a Komunalac Közvállalat díjainak 6-tól 7 és fél százalékos korrekcióját mai ülésén hagyta jóvá a községi képviselő-testület.

Az áremelések mellett a képviselők elfogadták a községi költségvetés első negyedévre illetve félévre vonatkozó elemzését. Jóváhagyták a magyarkanizsai Egészségház Alapszabályát, és az intézmény élére ügyvezető igazgatónak ismételten dr. KÖRMÖCI Lászlót nevezték ki. KÖVESDI János személyében a Településrendezési Közvállalat élére ugyancsak az eddigi igazgató került. A közvállalat alapító okiratának módosításakor a Liberális Demokrata Párt frakciója ellenezte a megvalósított nyereség elosztásának szabályozását, mint ahogy ellene szavazott a másik két vállalat áremelési kérelmének is. A mai ülésen véglegesült a PRO URBE-díjra javasoltak
névsora is. A képviselő-testület ülését követően az LDP frakciója sajtótájékoztatót tartott, melyen nyomatékosították az ülésteremben is kifejtett álláspontjukat, miszerint a községi vezetés nem a legfontosabb dolgokra költi a pályázatok útján elnyert, szerintük is szép összeget, mivel a legnagyobb gond, a munkanélküliség terén semmi előrelépés nem tapasztalható. A község két ipari parkja nem készült el, így nem is várható külföldi beruházók érkezése, enélkül pedig nincs foglalkoztatás. Az ülésen kapott válaszok ellenére az LDP elégedetlen az eredményekkel, még akkor is, ha Szerbia 12
legperspektivikusabb városának címét Magyarkanizsa is elnyerte. Ezt az elismerést a polgármester október elsején veszi majd át Belgrádban.
___________________________________________________________________

Tizenegy elsős tanulóval kezdi munkáját a szabadkai Színitanoda. A harmadévesek idén a Légy jó mindhalálig című darabot mutatják be a közönségnek Pálfi Ervin és Szőke Attila rendezésében.

- A három éve működő Színitanoda nem a színészképzést tűzte ki fő céljául, hanem a fiatalok nyelvi és kommunikációs készségének fejlesztését. Idén a koordinációs munkákkal Brestyánszki Boros Rozália foglalkozik.

- "A tanoda első éves hallgatói valamikor a naptári év végén egy kollokviummal, illetve nyílt órával mutatkoznak be, illetve az iskolaév végén, a nyár elején pedig egy nyilvános vizsgával mutatkoznak be a közönség előtt. A harmadéves, illetve harmadik szemeszteres hallgatók, akik most kezdik majd a munkát Pálfi Ervin segítségével egy előadást mutatnak be egy félév múlva, nem egészen félév múlva, talán január körül. Idén ez a Légy jó mindhalálig című előadás lesz, reményeim szerint 16 színész játszik majd az előadásban az eddigi három generációból összesen" - mondta a Színitanoda koordinátora.

___________________________________________________________________

A kedvező időjárás miatt lényegesen több a rágcsáló a határban, mint a korábbi években. Számuk a becslések szerint 30-50 százalékkal haladja meg a szokásost, de van olyan vidék is, ahol megduplázódtak, még a vadnyulak is.

A lehetőséget kihasználva boszniai vadászegyesületekkel kötött szerződést élő vadnyúl kiszállítására az idei Pro Urbe díjas, 100 éves bajsai vadászegyesület. A tervek szerint mintegy 500 vadnyulat fognak be és szállítanak Bosznia azon vidékeire, ahol a háború miatt veszett ki a vadálomány és most annak visszaállításán dolgoznak. A vadnyúl élő befogása nem kis szakértelmet és szervezett akciót kíván, de a bajsaiaknak már van tapasztalata ebben, hisz a korábbi években is hasonlóan állították vissza a vadálománybeli egyensúlyt a vadászterületükön.